Tagfelvétel
KépHost 2.1 - Képfeltöltés
Rendezvények
Utcai kitelepülés, közvélemény-kutatás
2011. április 26. Debrecen
Facebook-oldalunk
Címlap

A Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség felháborodással értesült arról, hogy a Magyar Szocialista Pártban úgynevezett „Forradalmi marxista tagozat” alakulna.

 

 

Az MSZP azzal, hogy 1989. októberében megalakult, elárulta a marxista-leninista kommunista értékeket, és a rendszerváltó erők mellé állt.

Az elmúlt 20 évben az MSZP többször is kijelentette, hogy elítéli a marxista szellemiséget, és a modern szociáldemokráciát tekinti magáénak. Ennek fényében az MSZP egyik kongresszusa kiátkozta Kádár Jánost, megtagadta a kádári örökséget, elhatárolódott a szocializmustól, és Nagy Imrét nevezte meg szellemi elődjének.

Mindezek tudatában arcátlanságnak tartjuk, hogy az a párt, amelyik megtagadja a kommunista múltat, és eldobott mindent, ami marxizmushoz kötötte, a platform megalakulásával magához vonzaná a forradalmi baloldali eszmékkel szimpatizáló fiatalokat.

 

Az MSZP képmutatása még egyértelműbb, ha az elmúlt 8 év kormányzati politikájára gondolunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP nemhogy a kommunista, de még a szociáldemokrata értékrendet sem vallotta őszintén.

 

Politikájában a neoliberalizmus testesült meg, az MSZP a nemzetközi nagytőke, a globális kapitalizmus fellegvárait – köztük a NATO-t, az Európai Uniót, és az IMF-et – kiszolgáló, hazai végrehajtói voltak. Az MSZP kormány lelkesen küldte a magyar katonákat Afganisztánba és Irakba, hogy ott az USA csatlósaként részt vegyen ezen országos megszállásában. Az MSZP kormány irreális privatizációs politikájával az Európai Unió gyarmatává züllesztette Magyarországot, ahol a multinacionális nagyvállalatok gazdasági hatalma több százezer dolgozó magyar ember életét teszi kilátástalanná. A szintén az MSZP-hez köthető gyurcsányi reformok pedig valójában nem az ország modernizációját, hanem a hazai kapitalizmus további finanszírozását, túlélését szolgálták.

 

Az a párt, amelyik elkötelezett a piacgazdaság iránt, hűséges a NATO-hoz, és legfőbb feladatának tartja – akár a dolgozó emberek további megszorítása árán is – a kapitalizmus fenntartását, az uniós tagságot, ne akarjon marxista jelszavakat a zászlajára tűzni.

 

A multinacionális tőke pártolása, az USA imperialista politikájának támogatása, az uniós érdekeke képviselete a dolgozók érdekeivel szemben nem egyeztethető össze a forradalmi marxista nézetekkel.

 

Az MSZP a luxusbaloldal pártja, amely Gyurcsány Ferenchez hasonló milliárdosok és nagytőkések a baloldal hagyományos társadalmi bázisába, a munkavállalók, dolgozók, bérből és fizetésből élők, valamint a szociálisan érzékeny, haladó szellemiséget képviselő, békepárti fiatalok táborába rúgott a legnagyobbat. Az MSZP a sárba tiporta a baloldali eszméket.

 

Az MSZP „Forradalmi marxista tagozatának” ötlete egy ócska trükk, amelynek az a célja, hogy az MSZP-ről próbálják elhitetni baloldali jellegét. Különösen vérlázító e tagozat gondolata annak tudatában, hogy egy vadkapitalista párt akár több száz, az új szocialista alternatívát támogató, a marxizmus iránt elkötelezett fiatalt tud megtéveszteni.

 

Mi, a Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség fiataljai nem hagyjuk, hogy egy hiteltelen párt egy újabb aljas húzással tovább hiteltelenítse a baloldali értékrendet, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az MSZP ne csaphassa be immáron sokadszorra a radikális baloldali fiatalokat. Ennek érdekében a közeljövőben internetes aláírásgyűjtést indítunk, és felhívással fordulunk a szocializmus eszméjét magukénak valló ifjúsághoz!

 

2010. december 20.                                                                                                              Baloldali Front-KISZ OrszágosVezetősége

 

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark