Tagfelvétel
KépHost 2.1 - Képfeltöltés
Rendezvények
Utcai kitelepülés, közvélemény-kutatás
2011. április 26. Debrecen
Facebook-oldalunk
Címlap

XII. Kongresszusát tartotta 2011. május 7-én a Baloldali Front. Mivel a tavaly szeptemberben megválasztott elnök, Cseh Miklós csak fél évre vállalta el az elnöki tisztség betöltését, a frontosok most új vezetőséget választhattak. Az elnöki posztért eredetileg három jelölt indult, Semegi Richárd (Gyöngyös), Hosszú András (Kaposvár), és Cseh Miklós (Budapest), Etikai Biztosnak Juhász Norbert (Eger) jelentkezett.

 

 A kongresszus a DIVSZ-induló eléneklésével kezdődött, majd az Országos Vezetőség nevében Cseh Miklós tartotta meg beszámolóját az elmúlt hónapok eseményeiről és a Front eddigi tevékenységéről.  A következő napirendi pontban mutatkozhattak be a frontelnök-jelöltek. Semegi Richárd visszalépett a jelöltségtől és felszólította minden támogatóját, hogy szavazzanak Hosszú Andrásra, ő maga pedig Etikai Biztosnak jelölte magát. Így tehát két elnök-jelölt (Hosszú András, Cseh Miklós), és két etikai  biztos-jelölt (Hosszú András, Semegi Richárd) indult. A jelöltek bemutatkozása és beszédei után éles vita alakult ki, amelynek keretében a jelöltek válaszoltak a kongresszusi résztvevők kérdéseire.

A Kongresszus a nyílt szavazás mellett döntött, amelynek eredményeképp az Etikai Biztos Juhász Norbert (80%-os támogatottság), az elnök pedig Cseh Miklós (75%) lett.

 

 

Az kongresszus megszavazta az elnöki javaslatot, miszerint a Vezetőség tagja Berényi Imre és Kovács Balázs elvtárs lett. A Front Szervezeti Szabályzatát a kongresszus változtatás nélkül jóváhagyta annak reményében, hogy a nyár folyamán megtörténnek a szükséges változtatások.

 

A XII. Kongresszus megmutatta szervezetünk politikai egységét, az összetartás erejét.

Baloldali Front, mint radikális ifjúsági szervezet folytatja küzdelmét a közösségi társadalomért, harcol a kapitalizmus és a fasizmus ellen. Továbbra is szembeszállunk azokkal a külső és belső támadásokkal, amelyek a Baloldali Front létét veszélyeztetnék!

 

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark